Belépés
Elfelejtettem a jelszavamat

2056

2019-04-07

Egy ember,aki tenni akart másokért valamit
A történetünk egy biológusról fog szólni, akit Jánosnak hívtak.
A történet 2056-ban kezdődött el, amikor egy hatalmas felfedezésre, készült, amivel úgy gondolta sokat fog segíteni az emberiségen.
El is indult a kutatóútra, de nem járt sikerrel, út felénél, járhattak vissza kelet, forduljanak, a rossz idő, meg betegek lettek a társai, hiszen egy kutatóútra, nem indulhatott el egyedül.
A vetélj társa, aki viszont sikerrel tért vissza a kutatóútjáról egy jót nevetett rajta és azt mondta neki béna, és hogy még egyszer ne próbálja meg, mert nem fog sikerülni.
De János nem olyan ember volt, aki könnyen feladja álmát, így is történt újra neki vágott a kutatóútnak, hiszen erre tette fel életét.
A legnagyobb álma az volt, hogy a rák ellen találjon fel egy gyógyszert, amivel az emberek javát szolgálta volna.
Ugyanis mint biológus nagyon sokat kísérletezett a rákkal, mint baktérium formájában és egy kísérlete során azt vette észre, hogy egy ritka hegyi növény nem engedte, hogy a rákkos sejt tovább terjedjen és arra gondolt ez lenne számára a nagy felfedezés és egyben áttörés is.
Kutatni is kezdte honnan származik a növény, amiből úgy gondolta gyógyszert lehetne elő állítani, a vetélytársa is megkereste, nem sok jóval biztatta.
A hegyet Tornyosnak hívták, nevét onnan kapta sok szikla torony formájú volt és ezeken a sziklákon élt a növény, ami segíthetett, volna az emberiségen.
Neki fogott a szervezkedésnek, hogy útra tudjon indulni és a hegyről szerezzen növényt a gyógyszer elkészítéséhez, a gondok csak akkor kezdődtek, mert az első út ugyan kudarc lett senki nem támogatta már az ötletet.
János mégis neki fogott az útnak egyedül, az út elején nem tűnt olyan nehéznek, hiszen a hegyet egy hónapba telt volna megmászni és ugyan annyi vissza út is mégis az út során feltett magának jó pár kérdést,, amik a következők voltak, az ember miért nem jár nyitott szemmel ??? , vagy miért nem akar segíteni a másikon, és arra a válaszra jutott, hogy azért nem segít, mert nem lenne fölény érzete, vagy el veszítené, azokat a helyeket ahol jól érzi magát.
Az út felénél mégis azon gondolkodott mi lesz a neve az új gyógyszernek, amit feltalál, majd az emberiség javára.
Megérkezett a hegyhez és nézni kezdte, de nemcsak a hegyet, hanem a tájat, ami körül vette és biztonságban érezte magát távol minden zajtól és, gondtól.
Neki is fogott a hegyen nőt növény keresni kezdte, meg is találta és magához vett belőle annyit amennyit úgy gondolt elég lesz lesz ahhoz, hogy neki lásson a munkának.
A hazafelé az úton a növényt csodálta, és gondolta milyen hasznos is lesz ennek a világnak, amit tesz érte,
A két hónapos út végéhez ért lassan fáradtan haza érkezett, de azon az éjjelen semmit sem aludt, hanem azon gondolkozott holnap végre megkezdeti álma megvalósítását.
Másnap reggel bement a loborjába és megpróbálta a növényből kivonni azt, amit fell tudd majd később használni.
János próbálkozása újra kudarcba fulladt, ekkor jött a fordulat a törvény emberei ezt nem nézték jó szemmel, amit tenni szeretett volna mindentől megfosztották, utcára került bánatába bele betegedet és meghalt.
Történetem zárásaként ma valahogy nem így állunk, ha valami nem érdeke valakinek, akkor tesz róla, hogy a másik ember se tegyen úgy még véletlenül sem,hogy változtatni lehessen, hogy akik utánunk jönnek, azt mondhassák megpróbált tenni valamit az emberek javáért.
TE MEG PRÓBÁLTÁL VALAMIT TENNI AZ EMBEREKÉRT ?????????



Hozzászólások (0)